Bodrogköz Kultúrájáért Polgári Társulás, Ilona Alkotóház, Kamenecké OZ pre kultúru Medzibodrožia, Dom umelcov Ilona
sic itur ad astra - így jutunk a csillagokig







A Bodrogköz Kultúrájáért Pt. és a Hegyalja Hagyományőrző Egyesületért Alapítvány – az NCA támogatásával - 2007. december 14.-én nemzetközi civil fórumot szervezett a nagykövesdi Ilona Alkotóházban. Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke, „Nemzetközi civil együttműködés és hálózati rendszerek építésének tapasztalatai, valamint hazai elterjesztésének lehetőségei” címmel tartott előadást. Ing. Pallér Attila, a BKPT elnöke pedig a „Kommunikáció, kapcsolatrendszer kialakítása és javítása kulturális ismeretek növelése céljából” c. témát választotta.

Társulásunk 2007-ben az Egyetemes Kultúra Lovagja címre Szerencsés Jánost, a Magyar Köztársaság kassai főkonzulját jelölte. Lovagias tettei: Kárpát-medence népei kulturális együttműködésének elősegítője, a határon túli és kelet-szlovákiai közművelődési események, rendezvények megvalósításának fővédnöke, támogatója, rendszeres résztvevője. Társulásunk karácsonyi ajándékként adta át a jelölést a főkonzul úrnak, aki köszönő beszédében hangsúlyozta, a Bodrogköz Kultúrájáért Pt. példája alapján vidéken óriási szerepe lehet azoknak a szervezeteknek, amelyekben az emberek ilyen lelkesedéssel, töretlen tenni akarással képesek dolgozni, és (a nyugat-európai országok mintája alapján) lebontva a határokat képesek eljuttatni vidékre is olyan kulturális rendezvényeket, mellyel az eddigi hiányokat tölthetik be.

A 2008. január 22-én az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont a gálának, amelynek a Bodrogköz Kultúrájáért Pt. is egyik társrendezője volt. A rendezvény fővédnökei dr. Göncz Kinga külügyminiszter
és Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár voltak, a díszvendége pedig a szlovákiai Zoboralja régió volt.




Az Európai Unió példaértékű eseményén öten kapták meg az Egyetemes Kultúra Lovagja címet, harmincan a Magyar Kultúra Lovagja, míg a Magyar Kultúra Apródja kitüntetést ketten vehették át. A Kultúra Lovagja elismerést azok a hazai és határon túli személyiségek kaphatják, akiket a magyar és az egyetemes kultúra ápolása, fejlesztése terén huzamos időn át kifejtett önzetlen, lovagias tevékenységük elismeréseképpen társadalmi szervezetek, önkormányzatok, civil közösségek nyílt pályázat útján jelöltek a címre.
Társulásunk jelöltje Szerencsés János, a Magyar Köztársaság kassai főkonzulja, a „Nemzetközi kulturális kapcsolatok támogatásáért” az Egyetemes Kultúra Lovagja címet vehette át olyan jeles személyiségekkel együtt mint pl. Makovecz Imre építész, Kozma Imre atya, Mága Zoltán hegedűművész. Az 1986-ban elhunyt Szíjjártó Jenő, pozsonyi zeneszerző és karnagy a határon túli kórus mozgalom fejlesztése érdekében kifejtett életművéért posztumusz Egyetemes Kultúra Lovagja címben részesült. Ezt a kitüntető címet vehette át a szlovákiai magyar kórusok segítéséért Zdenko Mikula zeneszerző is.






Honlapkészítés